arrow_back Isten háta mögött

Isten háta mögött
Isten háta mögött
Isten háta mögött
Isten háta mögött
MAKRO 8

A katolikus egyházon belüli szexuális visszaélések, illetve azok eltussolása az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb globális botránya. Amerikai és nyugat-európai példákból tudjuk: az áldozatok rendszerint csak azután álltak elő, és a rendszer csak azután kezdett el változni, hogy tényfeltáró cikkek sora jelent meg. Itthon még nem látunk olyan áttörést, mint Nyugaton vagy éppen Lengyelországban, de Urfi Péter három éve készülő sorozata határozott lépés ebbe az irányba.

Ez a Makró a felejtés ellen íródik - írja a szerző, aki szerint azért ismétlődhetett évszázadokon keresztül a gyerekmolesztálások és azok eltussolásának ördögi sorozata, mert túl sokaknak állt érdekében hallgatni, és túl sokan akartak felejteni. A kevés bátor kiállás emléke ezért gyorsan halványodik - Magyarországon is. Összeállításunk emlékeztet, és remélhetőleg cselekvésre sarkall most és évek múlva egyaránt.

Több teljesen új fejezet mellett a sorozat legerősebb darabjai közül válogattunk, és egyben utánamentünk, mi történt a feltárt ügyek főszereplőivel a cikkek megjelenése után. Volt megvádolt pap, akit elhelyeztek a gyerekek közeléből; volt, akit eljárás alá vontak; de voltak ketten is, akik beperelték az áldozatot. A szörnyűségek nyomában eljutunk Alaszkától a Vatikánig, Baranyától Bel-Budáig, az állambiztonsági levéltártól a kulcsra zárt falusi pincéig.

Egységár 1 990 Ft

kor Kör tagoknak: 1 490 Ft

Mennyiség